Tatyjana Tolsztaja KSSZ!

Albert Einsteinnek tulajdonított idézet szerint: "Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket botokkal és kövekkel."

Nem tudni, hogy az írónő ismerte-e ezt az idézetet, mindenesetre teljesen beleélte és életre keltette a következő világháború utáni időket: "Azon a helyen, ahol Moszkva állt, egykor, kétszáz évvel a Robbanás után éldegél egy közösség a maga primitív, mókás és gyakran brutális szabályai szerint. Az egyszerű emberek egéren élnek: abból főzik mindennapi levesüket, abból készül a ruhájuk, és azt használják a cserekereskedelemben is. A régi könyvek birtoklását betiltotta a zsarnokuk, Fjodor Kzmics (áldassék a neve), aki plagizálja a régi mestereket, s ő népének egyetlen írója..."

A könyvet már több mint egy hónapja olvastam, s magam számára is érdekes, hogy mi maradt meg bennem:

Tulajdonképpen a regény egy Sci-fi. Még mindig kapkodom a fejemet, amikor visszagondolok a sok bűbájos, hihető ugyanakkor mégis nagyon furcsa életkörülmény módokra; ugyanakkor mindvégig otthon éreztem magamat. Nem idegenként, vendégként "vettem részt" a regénybéliek életében, hanem valóságosan közöttük éltem. A Sci-fi elemek valahol nem a hagyományos értelemben voltak jelen, hanem a groteszket erősítették, mintegy álomba helyeztek.

"Klasszikus és tökéletesen új"! Végig úgy éreztem, mintha a regényben - az általam ismert - valamennyi nagy orosz szerző egyszerre lélegezne, a fordulatokban, a szerkesztésben, a szóhasználatban, de mégis egyéni, s egyikükkel sem összehasonlítható módon. A művet egyszerűen nem lehet letenni, magával sodor és elbódít, ugyanakkor felráz és elgondolkodtat.

Nem hagy nyugodni az a gondolat, ami Benediktet is kifordítja magából: mit ér a kultúránk, a könyveink, tudásunk? Ha kivágjuk a mostani életmódunkat, ez a máig felhalmozott tapasztalat segíthet-e a következő nemzedéken? A régi írásos emlékekből megismerhettük-e elődeink életét? Jól látjuk a rómaiak, görögök, egyiptomiak és a többiek kultúráját?

A mohóság, kegyetlenség, önzés és tudatlanság - ami a mindenkori világot jellemzi - újratermeli nyűgeit és végül bizonyosan pusztulásba vezet...

Biztos pusztulásba vezet? Érdekes és ellentmondásos számomra, hogy ebben az egész "új világban" nincsen egy templom, sehol semmi vallásosság, nincs egy látnok. Nagyon furcsa, hogy Benedikt nem olvassa el a bibliát, nem olvas semmi olyan könyvet, ami a lelkét megindítja... Létezhet valaha ilyen világ?

Harsányi Lajos: A Szent Asszony

Magyarországon, 2007-ben Szent Erzsébet évet hirdetett az Egyház, hiszen 800 éve, 1207-ben született hazánk Thüringiának messze földjén szent életet élő fejedelemasszonya.

A Szent István Társulat erre az évfordulóra adta ki újra Harsányi Lajos 1927-ben megjelent regényét. A könyv hátsó borítóján lévő ajánló így végződik: "Harsányi Lajos regénye a középkori legendák tömörségét idézve állítja elénk a "Szent asszony" alakját, aki szociálisan egyre érzéketlenebbé váló korunkban is példaképe lehet minden embernek a szegények és az elesettek felkarolásában."

A jubileumi évben vettük meg ezt a könyvet, de valamiért csak most olvastam el. Számomra az jelentett nagy élményt, hogy Szent Erzsébet, hazánk szülötte, olyan áldott életet élt, akit méltán lehet osszehasonlítani Szent Ferenccel, kortársával, aki Erzsébetnek még a köntösét is elküldte...

Harsányi Lajos jó stílusú, ma is élvezhető, valóban tömören fogalmazó regényét szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretné Szent Erzsébet életét jobban megismerni és életéből erőt és példát meríteni.

Valerian Tornius: Wolfgang Amadeus

A könyv hátsó borítóján így kezdődik az ajánló: "A zenetörténet egyik legkimagaslóbb alakjának eleven hangú, megkapóan közvetlen stílusú életregénye Mozart sokszínű személyiségét, az embert állítja a középpontba ..."

Az "eleven hangúval" egyetértek. Sohasem unalmas, rövid fejezetekre tagolt a "regény". Gyorsan haladunk Mozart életében, mégis személyes vélemények, jellemére utaló életfordulatok szerepelnek a könyvben.

Regénynek viszont talán nem tartanám. Hiányzik belőle a jól átgondolt jellemalkotás, Mozart személyiségének mély, drámai bemutatása. Mégse volt hiányérzetem, mert az általam eddig ismert Mozart életutak inkább romantikus alkotások, amelyek a zseni fantasztikus tehetségével és jellemével foglalkoztak, amelyekhez képest felüdítő volt Tornius írását olvasni.

A "regény" műfaja inkább hasonlít egy dokumentum regényhez, hiszen gyakran idéz levelekből, s Mozart életét elfogulatlanul, szinte történész pontosságával és arányaival mutatja be. Az olvashatóság kedvéért egészíti ki a regény kelléktárából kölcsönzött fogásokkal.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti Mozartot és egy kicsit többet szeretne róla szórakozva megtudni.

Kübler-Ross - Kessler: Élet leckék

A könyvet úgy három éve olvastam először. Már régen volt ilyen nagy hatással rám egy írás...

Több helyen igyekeztem "népszerűsíteni", pl. olvastam osztályfőnöki órán is belőle, most pedig a családos közösségünkben olvassuk, majd közösen beszélgetünk róla.

A két szerző Elisabeth Kübler-Ross és David Kessler munkájuk során sok időt töltöttek az élet legvégét járó emberek között, több tanulmányuk, könyvük jelent meg a haldokló emberről, a halálról.

Az Élet leckék című közös munkájuk mégis nem a halálról szól, hanem az Életről. A munkájuk soránt végzett sok-sok beszélgetés a haldokló emberekkel rádöbbentette őket arra, hogy a halál előtt állók a saját életüről sokkal őszintébben és kritikusabban beszélnek, s ezért sokat tanulhatunk tőlük az életről.

Minden embernek más és más az élete, de rádöbbenhetünk arra, hogy mindenkinek hasonló "leckéket" kell megtanulniuk az életük során: meg kell ismerniük önmagukat, a szeretetet, az emberi kapcsolatokat, át kell élniük veszteséget, bűnbűnatot, félelmet, haragot, megbocsátást, meg kell ismerniük az erőt, az időt, a megadást és a boldogságot.

A két szerző gazdagon illusztrálja könyvét élményeikkel, esettanulmányaikkal s ezért olvasmányos, könnyen emészthetőek gondolataik. Az Életet alapjában véve keresztény nézőpontból szemlélik, de könyvüket nem csak hívőknek szánják. Ha a mondanivalójukat észrevesszük még a jellemző amerikai stílust is megbocsátjuk.

Piotr Siemion: Éjszakai Piknik

Szeretem a kortárs irodalmat, hiszen igazából ők szólnak hozzánk, mert ők élnek velünk együtt. Sajnos azonban sokszor nem azok kapnak a kiadóktól lehetőséget, akik tényleg megérdemlik, mert ugyebár a pénz az úr... Így nem csoda, ha a kortárs irodalomban azután sokszor csalódom, a divatos dolgok pedig sokszor olyan drágák, hogy nincs kedvem megvenni.

Persze sokszor az igazi értékek nem lesznek - egyből - sikeresek. Piotr Siemion munkája sem lett az, hiszen az egyik könyváruház féláron adta a könyvet. Olvasni való után kutatva fedeztem fel, s a félár már megérte számomra azt a kockázatot, hogy esetleg a felénél leteszem az olvasnivalót...

Az Éjszakai Piknik-et azonban nem lehetett letennem. Az egész regény egy külső megfigyelő szemszögéből mutatja be a lengyel társadalom átalakulásának "érdekességeit". Az angol - aki hivatásának köszönhetően kellően éleslátó és kalandvágyó - munkája során a 80-as években, egy lengyel nagy ipari városban, Wroclawban találja magát.

A regény azzal kezdődik, hogy az Angolt egy éjszakai sétája során váratlanul négy ember a hídról bedobja a vízbe. Az események, mintegy örvény, ragadják magukkal a főszereplőt és az olvasót is és lopva mutatják be a forrongó átalakulás előtt álló lengyel társadalmat. A sok-sok bizonytalanság, furcsaság, érthetetlen dolog közben az Angol szerelmes lesz és közben a haverok kitörölhetetlenül az élete részévé válnak, mégis idegen marad.

A változást ígénylő lengyel fiatalok elhagyják a folytogató hazájukat és sok-sok egyéni külön szálon, de végül Amerikában kötnek ki. Fura véletlenek során New York-ban újra találkoznak, ahol az Angol egyetemre jár, s úgy ahogy berendezte életét és sínre került. A legyelországi haverok megtalálják s a régi adósságokat törleszteni kell, s most az Angol lesz megmentőjük, de ennek ellenére életükbe megint nem engedik be.

A lengyelországi változások és új lehetőségek a lengyel haverokat mind hazacsalják. Az Angol nem tudja kiverni fejéből őket, de most már mint felkészült dokumentumfilmes látogat vissza, s azt hiszi, hogy megértheti őket, de végül megint a folyóban találja magát, nyakig az iszapban...

Fordulatos, jó ütemű regény, amely Palkó Katalin csodálatos fordító munkájának köszönhetően megőrizte minden báját és titokzatosságát. Számunkra, Közép-Európában lakók számára pedig groteszk tükör, amelyen egyszerre kell sírni és nevetni...

Kerekes Károly Őrangylok vigyáztak rám

A háború szörnyű. Mi, akik ezt - hála Istennek - nem tapasztalhattuk meg, sok irodalmi és egyéb alkotás között válogathatunk, hogy "ízelítőt" kapjunk belőle. Egy-egy ilyen könyv elolvasása után kezdjük kapizsgálni, de - érthetően - nem vágyunk több szörnyűségre, s csak ritkán akarunk ilyen témájú könyvet olvasásni.

Kerekes Károly könyvében nem tagadja, hogy a háború szörnyű, nem is akarja átfesteni a szörnyűségeket. Azonban a háborút - vitathatatlan, hogy nem a legkeményebb részét - mint ifjú élte át, s számára ez inkább kaland mint szörnyűség. Szerencsés volt vitathatatlan. A szerencséjéhez viszont bizonyosan szükséges az egész lényéből áradó élet szeretet és optimizmus, ami erőteljesen sugárzik könyvéből.

Könyvét élvezet volt olvasni, mert jó stílusú, sajátos szemszögű, mert megtudhatjuk belőle, hogy a hátországban emberek éltek, mindennapi gondokkal és az életükhöz ragaszkodva, ahol annak ellenére, hogy égett a Világ, meg lehetett maradni embernek.

Jálics Ferenc Fejlődik a hitünk

A hit ajándék és ha akkora mint egy mustármag már hegyeket képes mozgatni. Ezeket a mondatokat tudtam felidézni magamban a Szentírásból, amikor a hitre gondoltam.

Jálics Ferenc jezsuita atya könyvében kifejti, hogy életünk során a hit változni, mélyülni képes, és "Istennel való pillanatnyi kapcsolatunkat mindig viszonylagosnak kell tekintenünk, és további fejlődésre számíthatunk".

A szerteágazó missziós, pasztorális, lelkipásztori tapasztalatokkal rendelkező atya megfogalmazta megfigyeléseit a hit fejlődésével kapcsolatban. Szerinte egy keresztény ember hit állomásait éretlen, lázadó, felnőtt és érett hit szakaszaira lehet bontani. A könyv második részében pedig azt tárgyalja, hogy az egyes hit állapotokban milyen az ember hozzáállása, viselkedése a rossz, az apostolkodás, a politika, az ima, a szentírás, a szentmise, a túlvilág és a szentek közösségével kapcsolatban.

A hit állomásait végigolvasva sokáig gondolkodtam azon - mintegy az elmélet tesztelése miatt-, hogy vajon melyikbe tudom magamat besorolni. A sok töprengés és olvasgatás után meg kellett állapítanom, hogy egyikbe sem, s valószínű két hit állapot közötti átmenet szövevényes együttállásával lehetne csak jellemezni magamat. Szóval - s ezt Jálics atya sem tagadja - a valóság sokkal bonyolultabb, mint az elmélet, s nem is foglalkozhat mindennel pl. a felnőtt kori megtérés és annak állomásai a hit szempontjából... A könyv mégis önvizsgálatra, gondolkodásra sarkallt, s arra, hogy jobban megértsem magamat és embertársaimat. Még arra is gondoltam, hogy az életünk értelme az lehet, hogy a hitben elmélyüljünk s eljussunk az érett hitre, s ekkor tudunk továbblépni az Isten felé...

Nagyon érdekesnek és fontosnak tartom, hogy a könyv nem áll meg az elmélet felvázolásánál. A "Végső meggondolások" fejezetben a szerző leírja azt, hogy a könyv tudását mire lehet "felhasználni".
Az első meggondolásában leírja, hogy a hit különböző szakaszaiban álló hívők sokszor - s ez saját tapasztalatom is - egy-egy kérdés megtárgyalásakor vitatkoznak, anélkül, hogy a másik véleményét megfontolnák és sokszor anélkül, hogy a vita gyakorlati, pozitív változásokat eredményeznének bennük. Ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy probléma a hit más-más szakaszában más-más megoldásokat indukál, sokkal inkább türelmesebbek lehetünk egymással és a vita helyett megoszthatjuk tapasztalatainkat, ami megértő hangulatot eredményezhet, s mindannyiunkat előrébb vihet.
A másik érdekes kérdés, hogy hogyan lehet egy-egy állapotból tovább segíteni embertársunkat. Nekem itt segített a legtöbbet a könyv, hiszen gimnáziumi tanárként a lázadó, serdülőkori gyerekekkel találkozom, akiket jó lenne a felnőtt hitre tovább lendíteni...
A harmadik gyakorlati megfontolás, amikor a hit fejlődését a Világra alkalmazzuk. Jálics Ferenc atya megfogalmazza, hogy a mai világ milyen nagy belső átalakulásban van, s természetesnek ítéli, hogy ez válságokat és útkereséseket okoz. Őszintén beismerem, hogy sokszor elindultam annak a gondolatnak a fontolásában, hogy a Világ a vége felé közeleg, s nagyon örültem Ferenc atya Életet igenlő felfogásának!

A könyv egy lazán csatlakozó, a Szolgálat folyóiratban megjelent tanulmánnyal zárul, amelyben a próféta, a pásztor és a pap fogalmát és szerepét igyekszik tisztázni a szerző.