2008. szeptember 21., vasárnap

Piotr Siemion: Éjszakai Piknik

Szeretem a kortárs irodalmat, hiszen igazából ők szólnak hozzánk, mert ők élnek velünk együtt. Sajnos azonban sokszor nem azok kapnak a kiadóktól lehetőséget, akik tényleg megérdemlik, mert ugyebár a pénz az úr... Így nem csoda, ha a kortárs irodalomban azután sokszor csalódom, a divatos dolgok pedig sokszor olyan drágák, hogy nincs kedvem megvenni.

Persze sokszor az igazi értékek nem lesznek - egyből - sikeresek. Piotr Siemion munkája sem lett az, hiszen az egyik könyváruház féláron adta a könyvet. Olvasni való után kutatva fedeztem fel, s a félár már megérte számomra azt a kockázatot, hogy esetleg a felénél leteszem az olvasnivalót...

Az Éjszakai Piknik-et azonban nem lehetett letennem. Az egész regény egy külső megfigyelő szemszögéből mutatja be a lengyel társadalom átalakulásának "érdekességeit". Az angol - aki hivatásának köszönhetően kellően éleslátó és kalandvágyó - munkája során a 80-as években, egy lengyel nagy ipari városban, Wroclawban találja magát.

A regény azzal kezdődik, hogy az Angolt egy éjszakai sétája során váratlanul négy ember a hídról bedobja a vízbe. Az események, mintegy örvény, ragadják magukkal a főszereplőt és az olvasót is és lopva mutatják be a forrongó átalakulás előtt álló lengyel társadalmat. A sok-sok bizonytalanság, furcsaság, érthetetlen dolog közben az Angol szerelmes lesz és közben a haverok kitörölhetetlenül az élete részévé válnak, mégis idegen marad.

A változást ígénylő lengyel fiatalok elhagyják a folytogató hazájukat és sok-sok egyéni külön szálon, de végül Amerikában kötnek ki. Fura véletlenek során New York-ban újra találkoznak, ahol az Angol egyetemre jár, s úgy ahogy berendezte életét és sínre került. A legyelországi haverok megtalálják s a régi adósságokat törleszteni kell, s most az Angol lesz megmentőjük, de ennek ellenére életükbe megint nem engedik be.

A lengyelországi változások és új lehetőségek a lengyel haverokat mind hazacsalják. Az Angol nem tudja kiverni fejéből őket, de most már mint felkészült dokumentumfilmes látogat vissza, s azt hiszi, hogy megértheti őket, de végül megint a folyóban találja magát, nyakig az iszapban...

Fordulatos, jó ütemű regény, amely Palkó Katalin csodálatos fordító munkájának köszönhetően megőrizte minden báját és titokzatosságát. Számunkra, Közép-Európában lakók számára pedig groteszk tükör, amelyen egyszerre kell sírni és nevetni...

2008. szeptember 14., vasárnap

Kerekes Károly Őrangylok vigyáztak rám

A háború szörnyű. Mi, akik ezt - hála Istennek - nem tapasztalhattuk meg, sok irodalmi és egyéb alkotás között válogathatunk, hogy "ízelítőt" kapjunk belőle. Egy-egy ilyen könyv elolvasása után kezdjük kapizsgálni, de - érthetően - nem vágyunk több szörnyűségre, s csak ritkán akarunk ilyen témájú könyvet olvasásni.

Kerekes Károly könyvében nem tagadja, hogy a háború szörnyű, nem is akarja átfesteni a szörnyűségeket. Azonban a háborút - vitathatatlan, hogy nem a legkeményebb részét - mint ifjú élte át, s számára ez inkább kaland mint szörnyűség. Szerencsés volt vitathatatlan. A szerencséjéhez viszont bizonyosan szükséges az egész lényéből áradó élet szeretet és optimizmus, ami erőteljesen sugárzik könyvéből.

Könyvét élvezet volt olvasni, mert jó stílusú, sajátos szemszögű, mert megtudhatjuk belőle, hogy a hátországban emberek éltek, mindennapi gondokkal és az életükhöz ragaszkodva, ahol annak ellenére, hogy égett a Világ, meg lehetett maradni embernek.

2008. szeptember 13., szombat

Jálics Ferenc Fejlődik a hitünk


A hit ajándék és ha akkora mint egy mustármag már hegyeket képes mozgatni. Ezeket a mondatokat tudtam felidézni magamban a Szentírásból, amikor a hitre gondoltam.

Jálics Ferenc jezsuita atya könyvében kifejti, hogy életünk során a hit változni, mélyülni képes, és "Istennel való pillanatnyi kapcsolatunkat mindig viszonylagosnak kell tekintenünk, és további fejlődésre számíthatunk".

A szerteágazó missziós, pasztorális, lelkipásztori tapasztalatokkal rendelkező atya megfogalmazta megfigyeléseit a hit fejlődésével kapcsolatban. Szerinte egy keresztény ember hit állomásait éretlen, lázadó, felnőtt és érett hit szakaszaira lehet bontani. A könyv második részében pedig azt tárgyalja, hogy az egyes hit állapotokban milyen az ember hozzáállása, viselkedése a rossz, az apostolkodás, a politika, az ima, a szentírás, a szentmise, a túlvilág és a szentek közösségével kapcsolatban.

A hit állomásait végigolvasva sokáig gondolkodtam azon - mintegy az elmélet tesztelése miatt-, hogy vajon melyikbe tudom magamat besorolni. A sok töprengés és olvasgatás után meg kellett állapítanom, hogy egyikbe sem, s valószínű két hit állapot közötti átmenet szövevényes együttállásával lehetne csak jellemezni magamat. Szóval - s ezt Jálics atya sem tagadja - a valóság sokkal bonyolultabb, mint az elmélet, s nem is foglalkozhat mindennel pl. a felnőtt kori megtérés és annak állomásai a hit szempontjából... A könyv mégis önvizsgálatra, gondolkodásra sarkallt, s arra, hogy jobban megértsem magamat és embertársaimat. Még arra is gondoltam, hogy az életünk értelme az lehet, hogy a hitben elmélyüljünk s eljussunk az érett hitre, s ekkor tudunk továbblépni az Isten felé...

Nagyon érdekesnek és fontosnak tartom, hogy a könyv nem áll meg az elmélet felvázolásánál. A "Végső meggondolások" fejezetben a szerző leírja azt, hogy a könyv tudását mire lehet "felhasználni".
Az első meggondolásában leírja, hogy a hit különböző szakaszaiban álló hívők sokszor - s ez saját tapasztalatom is - egy-egy kérdés megtárgyalásakor vitatkoznak, anélkül, hogy a másik véleményét megfontolnák és sokszor anélkül, hogy a vita gyakorlati, pozitív változásokat eredményeznének bennük. Ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy probléma a hit más-más szakaszában más-más megoldásokat indukál, sokkal inkább türelmesebbek lehetünk egymással és a vita helyett megoszthatjuk tapasztalatainkat, ami megértő hangulatot eredményezhet, s mindannyiunkat előrébb vihet.
A másik érdekes kérdés, hogy hogyan lehet egy-egy állapotból tovább segíteni embertársunkat. Nekem itt segített a legtöbbet a könyv, hiszen gimnáziumi tanárként a lázadó, serdülőkori gyerekekkel találkozom, akiket jó lenne a felnőtt hitre tovább lendíteni...
A harmadik gyakorlati megfontolás, amikor a hit fejlődését a Világra alkalmazzuk. Jálics Ferenc atya megfogalmazza, hogy a mai világ milyen nagy belső átalakulásban van, s természetesnek ítéli, hogy ez válságokat és útkereséseket okoz. Őszintén beismerem, hogy sokszor elindultam annak a gondolatnak a fontolásában, hogy a Világ a vége felé közeleg, s nagyon örültem Ferenc atya Életet igenlő felfogásának!

A könyv egy lazán csatlakozó, a Szolgálat folyóiratban megjelent tanulmánnyal zárul, amelyben a próféta, a pásztor és a pap fogalmát és szerepét igyekszik tisztázni a szerző.

2008. szeptember 8., hétfő

Lázár Ervin Napló


Lázár Ervin meséit középiskolás koromban osztályfőnököm, Szilárd atya hatására ismertem és szerettem meg, hatására tudatosult, hogy a sok-sok TV-ben is szereplő mesehős alkotója is ő.

Sajnos nem lesz már több Bab Berci történet és egyéb mese sem, hiszen Lázár Ervin mindörökre hazatért...

"Lázár Ervin több, kisebb-nagyobb füzetbe, rendszertelenül jegyezte fel a napi eseményekhez kötődő gondolatait, témáit, ötleteit, olykor csak egy-egy telefonszámot vagy pár szavas reflexiót valamely olvasmányára, máskor meg egész novellát, mesét írt be a naplóként használt füzetekbe." (A szerkesztő jegyzete)

A naplót olvasva először kegyeletsértésnek éreztem, hogy ezeket a feltehetően a szerző által csak magánhasználatra szánt jegyzeteit kiadják. Gondoltam még a rokonság tapintatlanságára és pénzsóvárságára is.

A napló elolvasása után viszont egy kicsit még jobban szívembe zártam a szerzőt, akit egy kicsit jobban megismerhettem. Kiderült, hogy ő is "ember", s hogy az irodalom, pláne a meseírás nem könnyű. A könyv tartalmazott több olyan mese- ill. novella részletet, amelyet már ismertem, de olyanokat is melyeket nem, s talán olyat is, amely soha nem jelent meg. Láthatóvá lett az író önérzete, s az, hogy nagyon izgul, hogy olvassák-e, értik-e. Élveztem a sokszor éles, epés megjegyzéseit, némelyikük megnevettetett, mások elgondolkodtattak.

A napló legintimebb része az álmok lejegyzetelése. Lázár Ervin egy időszakában rendszeresen leírta álmait. Számomra nem derült ki milyen céllal. Úgy érzem az ember a saját álmaival legtöbbször maga sem tud mit kezdeni, mit kezdhetnénk mások álmaival... Ezek a részek talán kimaradhattak volna a naplóból...

A könyv végére úgy éreztem, mint amikor a temetést követő torról hazaér az ember. A toron a beszélgetésekkor felidézzük a halott tetteit, emlékét s olyanokra is rádöbbenünk, amit köztünk élve nem láttunk. A beszélgetéseket mélyen szívünkbe zárjuk és megnyugszunk. Az Élet pedig megy tovább, Lázár Ervin pedig köztünk él meséiben, s öntudatlanul is segít...